Rafting élménybeszámoló - 2014. 05. 1-4.

2014 május PalfauHarmadéves hallgatóként csak most sikerült először eljutnom H. Szűcs Tanár úr szervezésében megtartott raftingtúrára. Jártam már nagyon sok helyen, de ez a rendezvény viszi a pálmát! A csupán négy napos utazás éppen elég volt arra, hogy egy hallgató teljes mértékben kikapcsolódjon a vizsgaidőszak nehézségei előtt.

Kényelmes délelőtti indulással az ÁÉV kollégiuma előtt gyülekeztünk és pár személyautóval és egy mikro-busszal utaztunk Ausztria közepébe. Már az úton összehangolódott a csapat és jókedvvel érkeztünk a szállásra. Útközben megálltunk egy gyönyörű apátságnál, ahol eltöltöttünk pár órát. Kellemes séta volt közel 20°C-os melegben és napsütésben.

A szállás egy nyugodt kis völgyben feküdt „Untere Palfauban”, ami lélegzetelállító volt főleg reggel, mikor felkeltünk és a hegyek oldalába beszorult felhők látványa fogadott, olykor még havas hegycsúcsokkal fűszerezve.

Az evezés maga volt a tökéletes sportolás és szórakozás egy kis természetfilmmel párosítva. A tévében is ritkán látott völgyben „hajókáztunk” a Salza folyón. Mi nyitottuk a raftingszezont, így a víz már közel 4°C-os volt és üdítő érzés, mikor az ember beleborul a vízbe a hajóval vagy éppen egy 6-7 méter magas szikláról dobálja a szaltókat a rohanó jéghideg vízbe.

Szerencsére senki sem fázott meg, mert gondoskodtunk a finom meleg bográcsos ételekről és a baktériumölő magyar nedűkről. Mikor már elfogyott a magyar orvosság, rendes turistaként megízleltük az osztrák finomságokat is. A csapat annyira összekovácsolódott már az első evezés után, hogy esténként szórakoztató társasjátékokkal és sok-sok vidámsággal ütöttük el az időt a következő napig.

Mindent megért ez a kirándulás, csak ajánlani tudom a hallgatóknak, aki teheti többször is vegyen részt ezen a programon az itt töltött évei során.

Kultsár Norbert Péter  III. éves hallgató
Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépészmérnök szak

Képek a Testnevelés Csoport facebook oldalán

Képek itt a Galériában