Egyetemi Sport Hírlevél - 19. hírlevél - 2015. március 15.

MEFS 2015. 19. hírlevélSűrű hónap áll a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) mögött. Február elején zárult a granadai Téli Universiade, ahol három sportágban négy sportoló képviselte hazánkat.

A hónap közepén örömteli eredményt hozott a MEFS gyorsfelmérése, amely azt kutatta, hogy az egyetemistákat is érintő három legjelentősebb sportrendezvény (az Olimpia, az Universiade és a MEFOB) ismertsége milyen hazánkban a hallgatók körében, s mennyire kapcsolódnak be a diákok az egyetemi versenysportéletbe. Mint kiderült egy Magyarországi Universiade megrendezésének 10%-al nagyobb a támogatottsága, mint egy olimpia megrendezésének, hiszen a hallgatók 97 %-a támogatná azt, s a hallgatók több, mint 89%-a önkéntesként szervezőként és/vagy szurkolóként részt is venne rajta. 

A hónap második felében most először hazánkba látogatott Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, és főtitkára Matjaž Pečovnik. A hazai sportélet vezetői, diplomatái, nagykövetei és konzuljai körében a MEFS – közgyűlését követően – fogadást is tartott az EUSA vezetők tiszteletére, ahol az Universiadéról és az Olimpiáról szólva beszédében az EUSA elnöke azt mondta: "Magyarország készen áll egy világméretű sportesemény megrendezésére".

Február végén az Ergométer MEFOB-bal kezdetét vették az egyéni versenyek a tavaszi félévben, illetve csapatbajnokságokban a futsal, kézilabda, kosárlabda, röplabda és vízilabda MEFOB-ok, amelyet az idő enyhülésével sorra követnek a különféle sportágak országos egyetemi-főiskolai bajnokságai. A hónap egyetemi sportos történéseiről a MEFS honlapján további részletek is olvashatóak.

MEFS 19. hírlevél - 2015. március 15.