2014. október 10. - Vártúra - Pákozd - Csókakő

CsókakőRentler Benjámin vagyok, a Szolnoki Főiskola kereskedelem-marketing szakos tanulója és volt szerencsém részt venni az ebben a félévben megrendezett vártúra kiránduláson. Erről az élményemről szeretnék röviden beszámolni.A vártúra (2014.10.10) pénteken, egy napos, kellemes nyári időben került megrendezésre, reggel 8 órai indulással. A délelőtt folyamán meglátogattuk Pákozdon a Katonai Emlékparkot, ahol a múzeum, a történelmi emlékek bemutatására kaptunk idegenvezetői kíséretet. Örömmel tapasztaltam, hogy nem csak nekem, hanem diáktársaimnak is lekötötte a figyelmét a tárlatvezetés és a kiállított emléktárgyak, de legjobban mindenkinek a repülőgép szimulátor tetszett.

Délben megkezdtük utunkat Csókakőre, hogy elfoglaljuk a várat. H. Szűcs László tanár úr elmesélte nekünk a hely történelmi múltját. A várat és környékét rendezettnek és szépnek találtuk, panorámája véleményem szerint gyönyörű, emlékezetesnek tartom azt a másfél órás időtartamot, amit itt tölthettem. Következő megállónk Mór volt. Tanárainknak köszönhetően minden vártúra alkalmával, a várak meglátogatása után lehetőségünk van egy nemesebb borvidék ismert vagy kevésbé ismert pincéjének megismerésére. Kiemelném, hogy a borász ismeretek, amiket itt kapunk, azok mind fontosak a turizmus-vendéglátót végző diákoknak és a többi résztvevőnek is, mivel alapvető ismereteket adnak. Móron a Bozóky borospincét vettük célállomásnak, ahol a tulajdonos körbevezetett minket és mesélt a pincészetről, a boraikról. Végül egy borkóstolót tartott, majd egy kiadós hidegtálas vacsorával zártuk a napunkat. Mire végeztünk beesteledett és elindultunk hazafelé egy kis mosollyal az arcunkon.

Nekem ez volt a 3. vártúra amin részt vehettem és eddigiek közül kimagaslóan ez tetszett a legjobban. Szeretnék köszönetet mondani diáktársaim nevében is Tanárainknak a szervezésért és bízom benne, hogy a programot támogató pályázat kapcsán a továbbiakban lesz lehetőségünk hasonló kirándulásokon részt venni.

Köszönettel:
Rentler Benjámin