2011. 09. 14-18. - Római kirándulás

Római kiruccanás

 ... és eljött a nyár vége, eljött a szeptember. Ez az a hónap, amit sokan nem várnak, hiszen ekkor, mint minden évben elkezdődik a suli. 2011 szeptemberét kb. 80- főleg főiskolás diák- köztük mi is, izgatottan vártuk. Szeptember 14-én délben kezdetét vette a nagy utazás, az „olasz csizma" közepe felé, Rómába. Hosszú útnak néztünk elébe, hiszen nem csak a szomszéd kisvárosba ruccantunk ki, hanem több száz km-t buszoztunk Szlovénián és Olaszország autópályáin keresztül, hogy végre megérkezzünk az olasz fővárosba.

Odaérve túlestünk a „Most akkor mindenki fél perc alatt leszáll a buszról! „szituáción, megjött az idegenvezetőnk, megkaptuk a kis „walky talky"-kat és nekivágtunk a városnak. Először a világ legkisebb független államát, a Vatikánt néztük meg. Hosszas várakozás és ellenőrzés után, megcsodáltuk a Szent Péter bazilikát, mely a katolikus egyház első számú szentélye, s melynek kupoláját Michelangelo tervezte. Láttuk az erkélyt, amely méltán híres a Pápa, jelen esetben XVI. Benedek pápa szónoklatairól. Vatikáni látogatásunk után elsétáltunk a Tevere jobb partján található Angyalvárhoz, mely kezdetben börtönként, majd kaszárnyaként jelenleg pedig múzeumként funkcionál. Ezután egy hangulatos kis térre értünk, ahol betekintést nyertünk egy római piac kínálatába, majd jött egy kis pihenő, az ebédszünet, amikor megkóstolhattuk az olaszok híres spagettijét, pizzáját, lasagne-ét, fagyiját. Utunkat a Piazza Navona híres kútjainak megcsodálásával folytattuk tovább. Pl. megnéztük a Fontana dei Fiumi-t, azaz a négy folyó kútját, melyben a négy szobor négy folyót, a Gangeszt, a Nílust, a Dunát és a Rio de la Plata-t szimbolizálja. Mikor már mindenki elkészítette fotóit, mentünk is a következő nevezetességhez, a Pantheonhoz, mely az összes istenek templomaként szolgált. Az előcsarnok mögött egy majd 50m átmérőjű kazettás kupolával fedett körtemplomot láthatunk. Több nagy művész sírhelye is megtalálható itt, többek között az egyik legnagyobb olasz festő Raffaello Santié is. A nap lezárásaként elmentünk a Trevi-kúthoz, majd a Spanyol lépcsőhöz. A Trevi-kút az egyik legnagyobb és világszinten legismertebb szökőkút. A kúthoz fűződő hagyományt valószínűleg mindenki ismeri, miszerint aki bedob egy pénzérmét, az még biztosan visszatér az "örök városba". A pénzbedobás, s a Spanyol lépcső megtekintése után, véget ért az első napunk. Irány a metro, átszállás a buszra és irány a város külső részén található Fabulous Camping. 

Másnap a Szent Pál székesegyháznál folytatódott a városnézés. Odaérve a templom csodálatos kertje tárult szemünk elé, melynek közepén Pál apostol nagyméretű szobra látható. A templom belső oszlopai felett kerek mozaikokat láthattunk, melyek a pápákat ábrázolják, időrendi sorrendben, I. Pétertől XVI. Benedekig. A legenda szerint a világ vége akkor következik el, amikor nincs már több pápának hely (jelenleg még hét hely van).
S végre eljött a pillanat, melyet már sokan annyira vártunk, eljutottunk a Colosseumhoz. A név hallatán szinte mindenki maga előtt látja az ellipszis alakú hatalmas építményt, melyet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül terveztek. A Colosseum körbejárása után következett Konstantin császár diadalíve, majd a Forum Romanum, mely a Capitolium és Palatinus domb közötti téren található emlékművekből, templomromokból álló nevezetesség. Utunkat a Capitolium és a Victor Emanuel emlékmű megtekintésével fejeztük be.

Harmadik napunkat, ami egyben az utolsó volt, Róma tengerpartján Ostiában töltöttük fürdőzéssel, napozással, pihenéssel. Este voltak, akik még utoljára bementek a központba, hogy megcsodálhassák a kivilágított Colosseumot, Trevi-kutat, az esti életet. De voltak olyanok is, akik a kemping teraszain olasz borokat, söröket kóstolgatva csodálták a lenyugvó napot.
18- án reggel indultunk haza, majd útközben Sienába is betekintést nyertünk, majd várt ránk a hosszú buszút Magyarország felé.
Ebben a pár napban felejthetetlen élményeket szereztünk, „világot láttunk", új barátokat szereztünk, s végül, de nem utolsó sorban megkóstoltuk a híres olasz pizzát és spagettit.
Aki teheti, utazzon el Rómába, megéri! : )

A képek itt vannak  Németh Bernadett
Tur-Vend.III.