15. alkalommal rendezték meg A Tudás Útját

MEFSBudapest – 2015. november 8.

Huszonkét magyar felsőoktatási intézményből neveztek futók a ma tartott 2015-ös Atlétikai-Félmaraton Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságra (MEFOB), amelyet az immáron 15. alkalommal megrendezett „A Tudás Útja” nagyszabású rendezvény részeként szerveztek.

A rajtvonal előtt - a Semmelweis Egyetem elméleti tömbjénél - vasárnap 11.00 órakor közel 500 versenyző sorakozott fel. Az indulók választhattak, hogy a 6 km-es Akadémiai távot, avagy a 21,1 km-es egyetemek, főiskolák és a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt elhaladó félmaraton távot akarják-e lefutni. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Frank Tibor ultrafutó, prof. dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora és dr. Kiss László, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökségi tagja. Frank Tibor beszédében jelezte, a tegnapi, velencei, 6 órás Ultrafutó Bajnokság megtételét követően érkezett A Tudás Útjára. Az akadémiai távon rajtvonalhoz álló rektor, prof. dr. Szél Ágoston arról szólt, hogy az elmúlt évek során a SE égisze alatt zajló eseményen milyen sok hallgató és oktató, egyetemi dolgozó mérhette már össze tudását a sportban is. Az eseményt támogató MEFS képviseletében felszólaló dr. Kiss László beszédében a szabadidős sportesemények és a futás egyetemi sporton belüli szerepéről, a versenysport és a szabadidősport felsőoktatásban meglévő kapcsolatáról szólt.  Dr. Kiss László Emil Zatopek szavaival kívánt mindenkinek jó versenyzést"A halnak úszni kell, a madárnak repülni, az embernek futni”.

A díjakat többek között Kontsek Jolán, diszkoszvető, súlylökő, gerelyhajító, edző, az 1965-ös Budapesti Universiade bajnoka, a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1962), az Év női sportolója (1965), a diszkoszvetés olimpiai 3. helyezettje (1968, Mexikóváros),  a diszkoszvetés Európa-bajnoki 3. helyezettje (1962, Belgrád) adta át.

A rövidebb, akadémiai távot a férfi egyéniben Lipták Gábor nyerte meg 21:30 perces eredménnyel. Második lett Bolvári Ferdinánd Máté, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatója (22:57), harmadik Matényi Márton (23.50-es) időeredménnyel. A hölgyeknél Hornyák Anna végzett az első helyen (23.46). Második lett Makrai Zsuzsanna (25:39), harmadik helyen pedig Szabó Krisztina, az Óbudai Egyetem (ÓE) hallgatója (25:26) zárt.

A félmaratoni távon a férfiaknál Burucs Ferenc (1:10:44) hódította el az aranyérmet. Őt követte Kuncz Gábor (1:15:49), a harmadik pedig Makár László (1:16:22) lett. A nőknél elsőként Korompay-Turóczi Réka (1:33:23) futott be, magabiztosan nyerve a versenyt. Balázs Eliza  (1:34:48) ezüstérme sem volt kérdéses, mögötte Szunyog Erika (1:40:16) ért be bronzérmesként.

Idén a MEFOB aranyérem a férfiaknál Balogh Bence (1:14:34), az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) hallgatója  nyakába került. Beták Bence SE (1:16: 30) ezüstérmes lett, míg a dobogó harmadik fokára a Szegedi Tudományegyetemről (SZTE) Simon Péter (1:17:28) lépett fel. A hallgatók körében a hölgyeknél Pap Csilla (EKF)  szakította át a célvonalat elsőként. Őt a Pécsi Tudományegyetemről (PTE) érkező Kodzsalgogov Zsaklin követte, harmadikként ért célba Molnár Enikő, a Budapesti Gazdaságtudomány és Műszaki Egyetem (BME) (1:35:48) hallgatója.

Csapatban a MEFOB-ot ez évben az SZTE-n tanuló hallgatók nyerték meg. Második helyen zártak az EKF hallgatói, a harmadik helyet pedig a SE diákjai szerezték meg időeredményükkel.

Idén - a tavalyi évhez hasonlóan - minden félmaratoni és emellett idén minden akadémiai célba érkezőnek is egyedi érmet akasztottak a nyakába. Ez a Tudás útja történetében egyedülálló volt.

Tudás útja